2010. május 30., vasárnap

Növénytársítás tapasztalat

Még csak az elején tartok a növénynevelésben, máris sok tapasztalatot gyűjtöttem. Hiszen az első körben kiültetett palánták és elvetett magok mostanra nőttek "felnőtt" méretűre és derült ki, hogy megfelelő távolságra ültettem-e, ill. egymáshoz illők kerültek-e egymás mellé.

-karfiol/zeller
jól belőttem a távolságot a karfiolok (pagoda) között (majdnem 50 cm, szintén 50 cm sortávval), mivel zellerből kevesebb kell, így két sor karfiol közé eltolva ültetem (4 karfiolt összekötve, akkor az átlójukba). Kölcsönös védelem: karfiol megóvja a zellerrozsdától, a zeller megóvja a káposztalégy hernyóitól.

-sárgarépa/saláta
magjait összekeverve ültetem, mire a répa nagyobbacska lesz a salátát ki lehet emelni közüle és szétültetni. az arányra és az ültetési sűrűségre kell figyelni: répa 2/3-saláta 1/3, így a saláta nem nyomja el a répát. valamint nagyon ritkásra kell vetni, mondjuk 3 mm-renként egy mag.

-retek/saláta
a szétültetett saláta palántát reteksorba iktatva is ültethetjük. kb. 50-80 cm retek után egy salátát iktatni. a saláta távoltatja a földibolhát a retektől, ami olyan csúnyán meg szokta rágni, és a saláta is gyorsabban nő, keményebb fejet növeszt.

-retek/karalábé
másik kombináció a retek közé karalábé, a retek a föld alatt foglal el több helyet, míg a karalábé inkább a föld felett terebélyes.

-paradicsom/hagyma,fokhagyma
a pici paradicsom palánták óriási bokorrá nőnek, így a kiültetés idején rengeteg hely van köztük (50-60 cm). ezt mindenképpen ki kell használni. bár idén ültettem külön hagyma sor, jövőre nem fogok, hanem a paradicsomok közét töltöm fel fokhagymával,  hagymával. ezen kívül kamilla, bazsalikom, ami védi a növényt.

2010. május 29., szombat

Virágzik a fekete paradicsom

A vihar pár paradicsomot úgy megtépázott, hogy nem éledt fel. A veszteség kb. 10%, amit a napokban pótoltam a maradék paradicsom palántával. A legnagyobb bokrok a fekete paradicsomok, amikhez vettem csinos karókat. Lefotóztam egy virágot, ami hatalmas méretű, bár ez a képen nem látszik.

2010. május 28., péntek

Legelső paradicsom termés

A vihar a paradicsomokban tett legnagyobb kárt. Az akrobata paradicsomok nagy része azért úszta meg, mert cserépbe ültettem, és a vihar elején bementettem a lakásba. Már akkor is virágzott, amiből mára az első paradicsomtermések lettek.

Karalábé

A karalábéval nem számoltam a kezdetektől fogva, már félig ki volt minden ültetve a kertbe, amikor azon gonolkodtam, hogy az egyik húslevesemet majd kizárólag a kertből szedett zöldségekből főzöm. Elkezdtem magamban sorolni, hogy...répa...zeller...petrezselyem...karalábé...és akkor jöttem rá, hogy ez hiányzik. Mivel ki voltam futva az időből, a piacon egy palántát áruló nénitől vettem meg. Mikor kiültettem olyan csenevész volt, hogy nem hittem benne, hogy megered. Mostanra viszont szépen kerekedik a föld feletti része :)


Most június végét írjuk (26-a van ma), és a sok esőnek köszönhetően karalábéim hatalmasra nőttek. A monszun-szerű esőzés miatt nem tudtam gazolni sem, ezért a méteres gaz között nem láttam a fejlődésüket. Most hétvégén mikor bontottuk ki a növényeket a sűrűjéből, akkor látom, hogy ezek a karalábék óriásiak lettek :) Majdhogynem későn jöttem erre rá, mert a legnagyobb nem az a zsenge fajta már.

Gyorsan ki is húzkáltam párat, amiből a hétvégi menü lett: töltött karalábé petrezselymes szósszal körítve. A fotó azt a pillanatot ábrázolja, amikor kivettem a sütőből. Ezután a fél karalábék közt lévő lötyiből (aminek a teteje megsült, de alatta folyós maradt) készült a petrezselymes szósz mellé. Isteni lett!

Sofia retek

Első nagy sikerem a retek volt idén. Elültettem, kb. egy hét alatt kihajtott, újabb 1-2 hét alatt elkezdte fejleszteni a piros gumóit. Tapasztalat híján a kis magokat sűrűn szórtam az ültetőárokba, már bőven nagy levelei voltak, amikor rájöttem, hogy ezek a szegények egymás hegyén-hátán fognak nőni. Egyelnem kellett, de megvártam az első ehető méretű példányokat és hihúzkodtam a sorból.
Az rikítás után meglódultak a bentmaradottak, és pár nap múlva szinte duplájára dagadt retek-fejeket húztam ki a földből. 

A földben a retek "sor" így néz ki:

2010. május 25., kedd

Iker cseresznyék

Beérett a napokban a kedvenc cseresznyém. Sajnos két éve már nem olyan nagy mint régen, de az íze tökéletes így is. Azt vettem észre, hogyrengeteg az iker termés.
Lefotóztam belőle egy sort.

2010. május 21., péntek

Első termények

A mai reggelit a kertben, a lugas alatt költtük el, az első friss zöldségekkel kísérve.

2010. május 18., kedd

A vihar

Három napig tomboló vihar elbánt a kertemmel. A rengeteg esőt még csak-csak el tudta nyelni a föld, de az orkán erejű szél kicsavarta a kert szélében lévő bodzabokrok egy részét, ami ráburult a szélső sorokra (répa, saláta, hagyma). A hagymasort teljesen letarolta.

2010. május 12., szerda

Retek

Gyönyörűen fejlődnek a retkek, a föld közelében már megjelentek a ciklámen végek. Az első adagot kissé közelre ültettem egymáshoz, így egyelnem kell őket. Mivel olyan szépen növekednek, megvárom, hogy ehető méretű legyen legalább a fele, és akkor ritkítom meg.


Egy hétre rá, elérte a kívánt keresztmetszetet és az asztalra került egy kisebb csokornyi. Kisebb társainak maradt annyi hely, hogy szépen növekedjenek. 

2010. május 11., kedd

Répa+sali

A répa magokat összekevertem salátamaggal (fejes, tépő...bármi megfelel) és úgy szórtam a kihúzott sor barázdájába kissé ritkásan. Ennek eredményeképpen 1-2 héten belül előbújtak a saláta kezdemények (jelölték a sort). Mire a saláta egyelhető lesz, addigra a répa is elkezd növekedni, és mire a répa sok helyet követel magának az összes saláta eltűnik közüle. Idén a magmix arányát kicsit elszúrtam, mert sok salátát raktam bele (2/5-3/5 arányban a répa javára), de sebaj, a szomszédasszonynak is jut saláta palánta. :)

2010. május 5., szerda

Miniatűr gyümölcsök

A virágzás lassan lecseng és mindenhol kezdenek megjelenni az apró gyümölcsök, és ezzel együtt kezd egy picit színesedni a kert.

Ribizli:

Alma:

Körte:


Szőlő:

Josta:


Egres: